|
|
Hírek, Információk
| Versenyeredmény
|
2023. februr 24. |
Iskolánk hetedikes csapata Hegyi Cecília tanárnő vezetésével eredményes két forduló teljesítése után bejutott az elődöntőbe az Értékek, kincsek, közösségek a Kárpát-medencében elnevezésű vetélkedőn. A versenyt a Lakitelek Népfőiskola hirdette meg a Magyar Országgyűlés, a Hungarikum Bizottság és a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával. A négy korosztályban összesen 452 csapat jelentkezett a versenyre. A hetedikesek mezőnye volt a legnépesebb, 120 csapattal.
A legjobb 16 csapat 2023. február 22-23-án Lakitelken mérte össze tudását. A megmérettetésre egy általuk választott település értékeinek bemutatásával készültek. A TAB csapat (Tóth Emese, Agócs Barna, Birkás Péter) előadása arról szólt, hogy mire lehetnek büszkék a Baján élő emberek. Természeti környezetünk és épített örökségünk mellett szerepelt benne például a földikutya, az alvés, a Halászlé Kódex, a bunyevácok hagyományőrző közössége. Egy képfelismerős teszttel és egy totóval mérték a csapatok ismereteit a Hungarikumokról és a Világörökségről.
Az összesített pontszámok alapján a csapat végül az elsőktől mindössze 22 ponttal lemaradva a 9. helyen végzett.
Hálás köszönet mindenkinek, aki segítette a felkészülésüket. Jakab Árpádnak a bunyevác népviseletek kölcsönzéséért, Hermanutz Tamásné Zsuzsi néninek a népviseletes babákért és Jager Ákosnak a búsó jelmezért.
|
| Versenyeredmény
|
2023. februr 21. |
Február 21-én tartottuk meg a 9-12. osztályosok számára iskolai versmondó versenyünket. I. helyezést ért el Miklós Marcell Nimród (12.A, tanára Schmélné Janotka Ilona), II. helyezett lett Barabás Áron (10.D, tanára Lőrincz Edit), a III. helyen pedig Kormos Benke Sándor (12.D, tanára Lőrincz Edit) végzett.
Gratulálunk!
|
| Interact Club
|
2023. februr 19. |
2023. február 18-án a bajai Városháza dísztermében ünnepélyes keretek között felavatták a Rotary Club Baja égisze alatt, főként bélás diákok részvételével alakult, Interact Clubot. Az Interact Club legfontosabb feladata a jótékonyság, hátrányos helyzetű bajai és Baja környéki településeken élő, iskoláskorú gyerekek támogatása, illetve számukra élmény alapú foglalkozások megszervezése és lebonyolítása. A 2022 őszén megalakult klub már decemberben „debütált” az „Egy doboz szeretet” című projektjével, aminek keretein belül közel 120 rászoruló gyermek kapott karácsonyi ajándékot tőlük.
A klub elnöke Steiner Zsófi 11. B, alelnöke Weidinger Nóra 11. B, a klub titkára Mészáros Petra Panna 11. D, a klub kincstárnoka pedig Vörös Bianka 11. D tanuló. A további klubtagok:
Andriott Gréta, Angeli Réka, Fehér Nóra Luca, Garajszki Lilla, Körmöczi Vanda, Nébl András, Rácz Krisztina, Virág Gellért 11. B, Bobák Véda, Ritzl Boglárka 11. C és Szemerédi Bence 11. D osztályos tanulók.
A Bajai III. Béla Gimnázium és a Rotary Club Baja között a kapcsolatot Bartha Adrienn tanárnő tartja fenn.
Minden diáknak szívből gratulálunk és további sikeres munkát kívánunk.
|
| Bélás bál
|
2023. janur 28. |
Iskolánk közel 20 éve várja sok szeretettel a szülőket, baráti társaságokat és pedagógusokat a Szülői Szervezet által megrendezett Bélás bálra. Idén, február 11-én a már hagyományosan helyszínt biztosító Malom rendezvényterem zsúfolásig megtelt az érkező vendégekkel.
Az ünnepi műsor Dr. Burány Mónikának a Szülői szervezet elnökének köszöntőjével indult, majd Arnóczki János intézményvezető tartotta meg nyitóbeszédét.
A rendezvényen részt vett Szarvas Miklós, a Bajai III. Béla Gimnázium Baráti Körének elnöke és Dr. Németi Zsolt, aki az intézmény Művelt Ifjúságért Alapítványát képviselte.
A bál nyitányaként az 1920-as évek Amerikájának fergeteges tánca, a Charleston elevenedett meg. A nagysikerű produkció táncosai szülők, tanárok és diákok voltak.
A kiváló hangulatról a NGR Music Group Zenekar gondoskodott. Ha bál, akkor tombola: még soha nem látott mennyiségben érkeztek értékes felajánlások szülőktől, osztályoktól és vállalkozóktól, így számos nyereménnyel térhettek haza a vendégek.
Szülők, baráti körök és tanárok egy társaságként táncoltak és érezték jól magukat.
A bélás bál bevételét az intézmény Szülői Szervezete a diákság minőségi tanulásához szükséges eszközeinek megvásárlására és oktatásfejlesztésre fordítja.
Az intézmény szeretne köszönetet nyilvánítani minden kedves támogatónak, akik felajánlásaikkal hozzájárultak a neves esemény színvonalas megrendezéséhez.
|
| Táborozz velünk!
|
2023. janur 28. |
|
Az evezős tábor kezdőidőpontja július 31-re változott!
|
| Versenyeredmény
|
2023. janur 28. |
Iskolai versmondó verseny
A múlt héten rendeztük meg a 7-8. osztályosok számára az iskolai versmondó versenyünket. A következő eredmény született:
1. Szabó Botond (8.B), tanára László Erika
2. Csorba Barnabás (8.A), tanára Schmélné Janotka Ilona
3. Bischof Vivien (8.B), tanára Fonyódiné Patyi Mónika
3. Sziebert Áron (7.A), tanára Haász Gyöngyi.
Gratulálunk!

A fotón balról jobbra: Bischof Vivien, Szabó Botond, Csorba Barnabás, Sziebert Áron.
|
| Versenyeredmény
|
2023. janur 28. |
Csorba Barnabás (8. A) lett a Szép magyar beszéd verseny Baja város környéki fordulójának győztese. Ezzel az elismeréssel bejutott a regionális döntőbe, amit a Dunától keletre eső vármegyék tanulói részére márciusban Kisújszálláson rendeznek meg majd.
A verseny elindítója Péchy Blanka érdemes művész volt, aki a Kazinczy-díj alapítójaként a Kazinczy-versenymozgalmat kiterjesztette az általános iskolás korosztályra is. Ez a versenyforma az ifjúság anyanyelvi nevelését és a beszédkultúra javítását hivatott szolgálni.
Felkészítő tanára: Schmélné Janotka Ilona.
Gratulálunk!
|
| Bélás diák ifjúsági diákcsereprogramja Litvániában
|
2023. janur 28. |
Diákunk, Virág Gellért (11.B.) Ifjúsági csereprogramon vett részt az ERASMUS+ jóvoltából egy litván városban, Kaunasban. Az eseményre Magyarország, Görögország, Ciprus, Macedónia és a házigazda, Litvánia küldött lelkes, tanulni vágyó diákokat.
Részletek >>
|
| Versenyeredmény
|
2023. janur 28. |
Vándortábor - konferencia 2023. január 27-én Budapesten az Eiffel Műhelyházban tartották a vándortáborok hagyományos, az elmúlt évet értékelő konferenciáját. A vándortábort szervező tanárokat sok hasznos információval látják el. Péter Borbála 12. B osztályos tanuló is meghívást kapott a rendezvényre, hiszen a „Vándorolj, pályázz és nyerj” fotópályázaton a 2022-es, pilisi vándortáborunkban készült felvételével 2. helyezést ért el. (A képeken az eredményhirdetés - amelyen átvehette a megérdemelt jutalmakat -, valamint a nyertes fotó látható.) Gratulálunk neki! Haász Gyöngyi, Gottlieb Gábor, Masa György vándortábort szervező tanárok.
|
| Bélás sikerek az Úszás Diákolimpia Dél-Alföldi Régiós versenyén
|
2023. janur 28. |
A Bajai III. Béla Gimnázium diákjai eredményes szerepléssel zárták a január 28-án Dél-Alföldi Régióban megrendezett Úszás Diákolimpiát ’B’ kategóriában. A regionális versenyt a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában rendezték. Három megye közel 300 versenyzője küzdött a dobogós helyért, hogy az országos döntőbe juthassanak, amelynek tervezett időpontja 2023. március 31.
A bélás diákok a következő eredményeket érték el:
1. Török Míra (7.A) 100m mell 1:36,14 III. hely továbbjut országos döntőbe
2. Koller Kamilla (9.B) 100m gyors 1:09,9 II. hely továbbjut országos döntőbe
3. Koller Száva (9.B) 100m gyors 1:15,9 VI. hely
4. Czigány Bánk (10.B) 100m gyors 0:59,76 V. hely
5. Székely- Szabó Szilveszter (10.C) 1: 00,58 VI. hely
6. Negele László (10.A) 1:03,36 IX. hely
7. Kiss Gergely (10.B) 1:07,5 XX. hely
Edző: Balog Ádám Mogyi Triatlon
Testnevelő: Molnár Péter
Gratulálunk minden versenyzőnek a szép teljesítményért!
|
36/191 oldal - 1... 33343536373839 ... 191
|