Ehhez készítettünk egy segédanyagot, valamint munkaidőben az iskola titkárságán személyesen is tudunk segíteni.
A teljesítménylapok átvételekor, 2026. február 13-án 14.00-18.00 óráig állunk rendelkezésükre. Az ügyintézéshez szükséges a szülő ügyfélkapu és email hozzáférése (felhasználónév, jelszó, autentikátor).
Mivel az űrlapokat asztali számítógépre tervezték, a kitöltés telefonon nem ajánlott.
Bajai III. Béla Gimnázium Szülői Szervezete 2026. január 23-án rendezte meg a hagyományos Bélás bált, amelynek idei mottója: „Egy este, ami rólunk szól és az iskoláról, amit együtt építünk”. Dr. Burány Mónika, az SZMK elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a bál a bélás közösség – szülők, tanárok, volt diákok és támogatók találkozása, és a bevételt a diákok támogatására fordítja a szülői munkaközösség. A támogatás még az est folyamán megtörtént, elnök asszony egy adománylevelet adott át Dr. Munczig Dénesné igazgató asszonynak, ami 500.000 forintról szólt, ezzel támogatja az SZMK a bélás diákok nevezési díjait.
A szervezés nagyrészt a szülői szervezet feladata, a díszvendég meghívásáról azonban az iskola vezetősége dönt a tanári karral közösen. Idén Sipos János volt a díszvendég, aki 1980-tól matematika-fizika szakos tanárként tért vissza a gimnáziumba, 1995–2002 között igazgatóként vezette az intézményt, és az ő irányításával vezették be az országban elsők között a hat évfolyamos képzést. Tanári és igazgatói munkája után közoktatási helyettes államtitkárként szolgált, emellett négy éve a Bajai Rotary Club keretein belül létrehozta a diákokból álló Interact Clubot, melynek többsége jelenleg bélás diák. Igazgató úr mindvégig BÉLÁS maradt, és aktívan támogatja az iskola közösségét.
A műsort a 12. D osztályos Bednárik Hanna fuvolajátéka nyitotta meg Wilhelm Popp Magyar rapszódia című művével, felkészítő tanára Dr. Horváth Katalin volt. Ezt követte a hagyományos nyitótánc 22 diák, szülő és tanár előadásában.
Az idei év újdonsága a programfüzet volt, amely bemutatta a Bélás bál díszvendégét, tartalmazta az est programját, a köszöntőket, a táncosok névsorát, valamint a támogatókat, akik felajánlásaikkal hozzájárultak a bélás diákok támogatásához. A füzet megalkotója Daka Mónika tanárnő volt.
A bál jó hangulatban zajlott, az NGR zenekarnak köszönhetően hajnalig táncoltak a vendégek és a több mint 140 tombolafelajánlásnak köszönhetően, szinte senki nem távozott nyeremény nélkül.
Köszönjük minden résztvevőnek és támogatónak, hogy részesei voltak ennek a felejthetetlen estének!
Bajai III. Béla Gimnázium Szülői Szervezete 2026. január 23-án rendezte meg a Bélás Bált. Többéves hagyomány, hogy a nyitótáncot egy alkalmi tánccsoport adja elő, amelyben diákok, tanárok és szülők együtt lépnek a parkettre, ezzel is erősítve a bélás közösséget.
Erre az alkalomra egy különleges koreográfiával készültek, a táncot az operettek vidám, játékos világa ihlette. A Mágnás Miska című operett egyik legismertebb dala, a „Cintányéros cudar világ” lendületes, pörgős ritmusával magával ragadta a közönséget. A táncot betanította Döményné Dobosi Lejla.
Külön köszönet a Szülői Szervezetnek a bál megszervezéséért.
Gimnáziumunk diákjai is meghívást kaptak arra a rendezvényre, mely az oroszországi téli ünnepkört próbálta közelebb hozni az orosz nyelv és kultúra iránt érdeklődő gyerekekhez és felnőttekhez. A program házigazdái a Magyarországi Orosz Nyelv- és Irodalomtanárok Egyesülete valamint a Budapesti Orosz Kulturális Központ volt, mely egyben otthont is adott az eseménynek.
Egy interaktív országismereti bemutató keretében ismerkedtek a jelenlévők a téli időszak oroszországi ünnepeivel, majd egy játékos kvíz, az Артистъ színházi műhely művészeinek alakítása, illetve egy tamási általános iskola kisdiákjainak zenés-táncos produkciója varázsolta a helyszínre a téli ünnepek hangulatát. Bélás diákjaink arról meséltek a közönségnek, hogy hogyan viszonyultak neves orosz költők, írók az újév és a karácsony megünnepléséhez, milyen különleges rituáléik voltak, mi került az ünnepi asztalukra. A délelőtti program teázással zárult, ahol kisdiákok, nagydiákok, elballagott diákok, tanárjelöltek, tanárok, professzorok kötetlenül tudták egymással megosztani ünnepi élményeiket.
A délután folyamán egy kortárs orosz drámaíró, Szergej Medvegyev darabját tekintettük meg a Nemzeti Színházban Viktor Rizsakov kiváló rendezésében. A fájdalmasan derűs krimi és egyben szerelmi történet középpontjában - mint annyiszor - a boldogság megtalálásának vágya szerepelt, és életük újragondolására ösztönözte a közönséget.
Szülői értekezlet és fogadóóra 2026. február 5-én (csütörtök)
17 órától szülői értekezletek lesznek az osztálytermekben,
18 órától pedig fogadóórákat tartanak a szaktanárok, az épületben több helyen kifüggesztett terembeosztás szerint.
Január 31-én rendezték meg Szegeden a judosok ifjúsági országos bajnokságát. A Mogyi Bajai Judo Club versenyzői közül 48 kg-os súlycsoportban Pihokker Sára (7.A) bronzérmes, Radics Maja (9.C) ezüstérmes lett. Nagy Levente (9.B) 50 kg-os súlycsoportban ifjúsági magyar bajnoki címet szerzett.
Edzőjük: Végvári Martin
Gratulálunk az kimagasló eredményekért!
A tanév során a Bajai III. Béla Gimnázium tanulói ismét bekapcsolódtak az indiai (Mumbai) Szent Márk Iskola által meghirdetett online rajzpályázatba. A nemzetközi megmérettetésre közel 600 pályamunka érkezett 47 iskolából, 17 különböző országból, Európát többek között Litvánia, Horvátország, Csehország, Hollandia, Lengyelország, Dánia és Törökország is képviselte.
Az indiai pályázaton iskolánkat Tóth Emese különdíj (10.A), Bay Jázmin különdíj (11.C), Köő Dorina különdíj (12.A), Gerencsér Mihály bronz minősítés (10.C), Goretity Mirjana bronz minősítés (12.C), Stetina Anna (12.A), Füstös Ákos (11.A), Barkuti Gergely (11.D), Obermann Zoé (11.A), Péter Sára (8.A) és Wagner Nóra (11.B) képviselte.
Ezzel párhuzamosan tanulóink az országos „Én és az én doktor nénim / doktor bácsim” gyermekrajz-pályázaton is szép eredményt értek el, amelyet Prof. Dr. Heim Pál gyermekorvos születésének 150. évfordulója alkalmából hirdettek meg. A verseny döntőjébe jutott Horváth Anna (10.C), aki alkotásával érzékenyen mutatta meg a gyógyítás világát és a gyermekkor mindennapi csodáját, ezért díszoklevélben részesült.
Szívből gratulálunk diákjainknak az elért eredményekhez!
Felkészítő tanár: Sipos Loránd művésztanár
Örömmel tájékoztatjuk iskolánk közösségét, hogy tanulóink közül többen is bejutottak az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) 2. fordulójába. Csabai Muth Zoé (12.A) magyar irodalom tantárgyból László Erika, valamint orosz nyelvből Pongó Csilla felkészítésével ért el kiváló eredményt. Csóka Bíborka (12.B) matematikából Borbély Zoltán és Braun Adrienn, fizikából pedig Lakner Attila irányításával jutott tovább. Reiner Petramagyar nyelvből László Erika felkészítésével, míg Várnai Hunor matematikából Gottlieb Gábor mentorálásával szintén továbbjutott a második fordulóba.
Szívből gratulálunk diákjainknak és felkészítő tanáraiknak az elért eredményekhez, és további sikeres felkészülést kívánunk a verseny következő szakaszához!
A képen Pongó Csilla, Csabai Muth Zoé, László Erika, Reiner Petra.
A képen Borbély Zoltán, Csóka Bíborka, Várnai Hunor, Gottlieb Gábor.
A 2025/26-os tanévben elindult az Erasmus+ „Megújulás a Bélában” című projekt, amelyben 17 pedagógus és 5 diák vesz részt. A projekt középpontjában az IKT (információs és kommunikációs technológiák), valamint a mesterséges intelligencia (AI) oktatásban betöltött szerepe áll. Intézményünk célja, hogy a tanárok és a diákok egyaránt megismerjék és magabiztosan használják a legújabb digitális eszközöket, alkalmazásokat és AI-megoldásokat a tanítási–tanulási folyamat során. Ennek révén a tanulás interaktívabbá, személyre szabottabbá és hatékonyabbá válik. Az első félév során már több sikeres projekt is megvalósult, amelyekről részletesen az alábbi linken olvashatnak. A program a következő időszakban is számos izgalmas tevékenységet és fejlődési lehetőséget kínál intézményünk közössége számára.
A felvételi vizsga időpontja: 2026. január 24. szombat, 10 óra.
Kérjük, a vizsga megkezdése előtt 30 perccel érkezzenek meg. A tanulók hozzák magukkal diákigazolványukat, személyi igazolványukat vagy útlevelüket!
A rajzokat ceruzával, minden egyéb írásbeli munkát kék vagy fekete színű tintával kell elkészíteni. A vizsgadolgozatokon rögzített válaszok nyomon követhetősége érdekében javasoljuk, hogy kerüljék a válaszok rögzítésénél a nem hagyományos (pl. a halványuló vagy radírozható tintás) íróeszközök használatát. Szövegkiemelő, hibajavító festék nem használható. A magyar nyelvi feladatlapok kitöltéséhez segédeszköz nem használható. A matematika feladatlapok kitöltéséhez használható segédeszközök: vonalzó, körző, szögmérő. Egyéb segédeszköz nem használható. Kivételt képeznek azok az SNI vagy BTMN tanulók, akik a felvételi eljárás során segédeszköz használatára engedélyt kaptak.
Enni- és innivaló is bevihető a vizsgaterembe.
Pótló vizsga időpontja: 2026. február 3. kedd, 14 óra.
Pótló írásbeli vizsgát azok a jelentkezők írhatnak, akik a január 24-én megrendezett írásbeli vizsgán az érvényes jelentkezésük ellenére önhibájukon kívül eső alapos ok miatt nem tudtak részt venni. A vizsgázók által benyújtott, indoklással alátámasztott írásos kérelem mérlegelése, a benyújtott igazolások elfogadása a központi írásbeli vizsgát szervező intézmény igazgatójának jogköre.
Kérjük, kövessék figyelemmel honlapunkat az esetleges további információkkal kapcsolatban.
Központi írásbeli felvételi vizsgával kapcsolatos szülői értekezletet tartunk:
- 8. osztályosoknak 2026. január 7-én 17 óra /szerda/
- 6. osztályosoknak 2026. január 8-án 17 óra /csütörtök/
Novemberben megálmodtuk, megszerveztük, majd decemberben diáktársainkkal, tanárainkkal és az iskola dolgozóival közösen meg is valósítottuk jótékonysági kezdeményezésünket.
Az adventi időszakban mi is szerettünk volna hozzájárulni a Rácz testvérek gyógykezeléséhez. Gimnáziumunk két karácsonyfáját közösen díszítettük fel: a szünetekben díszeket árusítottunk, amelyek darabja 200 Ft-ba került. Aki megvásárolta a díszt, fel is akaszthatta azt a fára, így lett részese a közös segítségnyújtásnak.
Emellett a hagyományos Mikulás-futás nevezési díjaiból befolyt összeget is Kornél és Zsombor gyógyulásának támogatására ajánlottuk fel.
A mai napon átadhattuk a jótékonysági akció során összegyűlt adományt a szülőknek, Rácz Adriennek és Rácz Jánosnak. Számunkra példaértékű az a szeretet, odaadás és elhivatottság, amellyel mindennapjaikat élik, amihez sok erőt, kitartást kívánunk.
A szülők ma délelőtt vehették át a Baja Hőse Díjat is, amelyhez ezúton is szeretettel gratulálunk.
2025. december 10-én Kecskeméten került megrendezésre női szertorna sportágban a Diákolimpia megyei döntője, melyen a Bajai III. Béla Gimnázium két tanulója is indult.
Egyéni kiemelt versenyzőként Barabás Liliána a II., Pálffy Léna a IV. helyen végzett. A két tornásznő a Diákolimpia Országos Elődöntőjében folytatja a versenyzést.
8,401,976 látogató, 10,368,124 látogatás, 12,033,199 oldalletöltés
Designed & coded by Makaji Máté & Nagy Károly
Bajai III. Béla Gimnázium, 6500 Baja, Szent Imre tér 5.
Az intézmény kötelező nyitvatartási ideje: 7:00 - 18:00
Tel./Fax: +36-30-781-0664 vagy 06-79-325-642 e-mail: titkar@bajabela.hu