|
Hírek - Információk
Minősített Tehetséggondozó Műhely lett a Bajai III. Béla Gimnázium
|
2024. december 16. |
Szeptemberben az intézmény nagy örömmel értesült arról, hogy három évre elnyerte ez a címet. Ez az elismerés nem csupán rangot ad az iskolának országos szinten, hanem a tantestület szakmai elkötelezettségének fontos visszaigazolása és elismerése is egyben. A cím tehát nem csupán egy kitüntetés, hanem új lendület a tehetséggondozó munkában, a bélás fiatalok fejlesztésében és támogatásában, hiszen a jövő az ő kezükben van.
A Nemzeti Tehetség Központ által működtetett MTM intézmények elsődleges célja a tehetséges tanulók tanulmányi területének, érdeklődési körének megfelelő, emocionális szükségleteit is figyelembe vevő programok megvalósítása. Az MTM programjai, műhelyfoglalkozásai és tréningjei révén olyan módszertani eszközökkel gazdagodik majd a tanári kar, amelyek segítik tehetséggondozó tevékenységeik fejlesztését.
Az első MTM tréninget Táskai Erzsébet, a Somogy Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgató helyettese tartotta meg az iskola tantestületének.
|
|