10 éves jubileumához érkezett a III. Béla Gimnázium és a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum valamint a Református Kollégium közötti kapcsolat. Az immáron szokásos őszi találkozó (okt. 18-22. között) ennek az ünnepnek a jegyében zajlott. A városházi és igazgatói fogadás mellett tudományos előadások, vetélkedők, Kodály-előadás színesítette az együttlétet. Marosvásárhelyi részről a diákok és az állandó szervezők mellett (Nagy Judith, dr. Kálmán Attila) Hajdú Zoltán igazgatóhelyettes, Horváth Gabriella és Székely Emese képviselte a Bolyait, míg a Református Kollégiumból Benedek Zsolt igazgató és Szövérfi Judit volt a csapat tagja.
A találkozás anyagi hátterét a Határtalanul pályázat biztosította.
Köszönet minden közreműködőnek, szervezőnek, anyagi támogatónak a sikeres lebonyolításért!
Az évfordulóra készített emlékfüzet megtekinthető itt.
|