2016. február 19-én, pénteken került sor a 2015-ös Nemzetközi Tudományos Diákolimpiákon eredményt elérõ tanulók köszöntésére a Parlamentben. Iskolánk tavaly érettségizett tanulója, Hegedûs Bálint is részt vehetett az ünnepségen. Bálint ugyanis tagja volt a 2015. július 26 – augusztus 5 között Indonéziában megrendezett Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia magyar csapatának, ahol társaival együtt dicséretben részesült. Gratulálunk neki és további szép sikereket kívánunk immár egyetemi tanulmányaihoz!
|