Híres tanárok
Zomborban érettségizett, s a budapesti egyetem filozófia fakultásán szerzett diplomát. Óraadó tanárként kezdte pályáját, majd közbeszólt a történelem: az első világháború idején frontszolgálatot teljesített, később hadifogságba esett. 1920-ban Baján helyezkedett el banktisztviselőként. Később tanított is, majd könyvtárosként vállalt munkát. Kapcsolatot tartott a Nyugat-nemzedék íróival. Életrajzában említi: „Meghívásomra és rendezésemben az akkori haladó irodalom legjelentősebbjei látogattak el Bajára, s tartottak itt előadásokat. (Móricz, Babits, Móra, Kosztolányi,Gellért, Juhász)…” Egy ideig a bajai múzeumnak volt igazgatója. 1945-től haláláig iskolánkban tanított.
Kora fiatalságától írással is próbálkozott. Szabad idejét műfordításoknak szentelte. Teljes Faust-fordítása negyedszázados kitartó munka eredménye. A mű I. része 1935-ben jelenik meg Baján. A kritika nem méltatta érdeme szerint. 1953-tól – már gyöngülő egészséggel – sokat dolgozik, hogy a II. rész fordítását befejezze. „Mire elkészül, én is készen leszek” – írja. Órakedvezményért folyamodik. „Heti 10 órás lekötöttség mellett, úgy érzem, megvolna még a lehetősége a fordítással való foglalkozásnak is…”
Több Horatius-fordítását közölte a Tiszatáj. A német klasszikusok közül Goethe, Heine, Hartleben, Dchmel, Lenau, Mörike verseit ültette át magyarra. Életében csak kevés eredeti költeménye jelent meg. Szerette a magányt, a csendet, a természetet. Írásai hangulatilag Tóth Árpád elégikus lírájával rokoníthatók. Kései éveiben állandóan a halál árnyékában élt, és megtanulta, hogy a halálfélelmet és szenvedést drasztikus élményből művészi gondolattá nemesítse. Utolsó versei ezért is megrendítő olvasmányok.
A főgimnáziumot Egerben, a teológiát Bécsben, a bölcsészetet a budapesti egyetemen végezte. Bölcsészdoktori címet szerzett. A ciszterci rend majd minden iskolájában tanított. 1909-től 1913-ig iskolánk tanára, 1924-től haláláig igazgatója volt. Mind tanári, mind igazgatói működése idejében megbecsülés övezte. Egy 1928-ban kelt levelében írta: „Immár 26 éves tanári pályámon mindig tapasztaltam azt, és jóleső és boldogító s tiszta örömmel írom le, hogy volt tanítványaim mindig, mindenhol szeretettel, hálával s kedves visszagondolással emlékeznek meg rólam. Ez az én életem arany fizetése.”
Nemcsak tanár, hanem irodalomtörténész és író is volt. Persze így nem lehetett igazán hatásos tanár. Az önképzőkör vezetőjeként már 1911-ben a Nyugat költőire, íróira irányította tanítványai figyelmét. Míg másutt – sok állami iskolában is – Ady nevét legföljebb gúnyolódva említik ekkoriban, a bajai gimnazisták az ő irányításával Ady verseket szavalnak az önképzőköri üléseken.
Számos vallásos, történelmi és irodalomtörténeti tárgyú ifjúsági színjátékot írt. A Tinódi címűt 1912-ben iskolánk tanulói mutatták be először. Több gimnáziumi tankönyvet szerkesztett, irodalomtörténeti tanulmányai közül az Amit nem tudunk Gárdonyiról (1935) és az A századforduló és századunk irodalma (Baja, 1936) a legjelentősebbek.
Igazgatósága idején, 1931-ben került sor az iskola épületének teljes felújítására, bővítésére.
A XX. század egyik legkiválóbb magyar költője, irodalomszervezője iskolánkban kezdte tanári pályafutását.
Az egyetem elvégzése után, 1905 őszén kapott a zirci apáttól helyettes tanári megbízást. Mindkét szaktárgyát tanította (a II. osztályban a magyart, a II. és VI. osztályban a latint) összesen heti 16 órában. Akkori visszahúzódó magatartásán, zárkózottságán környezete csak a különösségét érezte, később kibontakozó írói nagyságát nem is sejtette. „Veszekedem a gyerekekkel, iszom a papokkal” – írta egyik bajai levelében, s a külső szemlélő talán nem is vett észre többet. Tanártársai és tanítványai is legföljebb annyit, hogy a fiatal tanár eredetiben olvassa az angol és francia szerzőket. Pedig a Kosztolányi Dezsővel és a Juhász Gyulával folytatott korabeli levelezése arról tanúskodik, hogy elszigeteltségben kitartóan dolgozott, szívósan készült írói pályájára.
Dolgozott, figyelt, élményeket gyűjtött. A Tímár Virgil Fia című regényében ott vannak azok a tapasztalatok is, amelyeket a bajai év során szerzett a szerzetestanárok életéről,lelkivilágáról. A Hatholdas rózsakert című elbeszélése is őriz bajai motívumokat.
1906-ban tanári oklevelet szerzett, de a sorsa nem tanári pálya volt. Szegeden, Fogarason, majd a fővárosban eltöltött ugyan még tíz évet a katedrán, de közben a Nyugat munkatársa lett, kötetei jelentek meg, s amikor a hatalom zaklatásait is meg kellett tapasztalnia, örökre hátat fordított az iskolának, hogy a következő évtizedekben fiatal költőnemzedékek tanítómestere legyen. Életműve iskolai tananyag, nemzeti kultúránk része.
Születésének centenáriuma óta már nemcsak egy-két poros dokumentum és az emlékezet őrzi, hogy itt járt, hanem emléktábla is hirdeti, hogy iskolánk – az itt töltött egy év jogán – a magáénak tudja a költőt.
Teológiát végzett, tanári oklevelet, bölcseleti doktorátust szerzett, majd közel másfél évtizedig a ciszterci rend székesfehérvári, majd egri főgimnáziumában tanított. 1904-től 1917-ig iskolánk igazgatója volt.
Heti 5-7 órában magyart, művelődéstörténetet, bölcseleti előtant oktatott, de munkája javát természetesen az iskola vezetőjeként végezte. Felkarolta a tanulmányi kirándulások ügyét, pártolta a korszerű testnevelést, bátorította az iskolai színjátszást. Az általa kezdeményezett iskolai könyvkötő slöjd nemcsak a könyvtár könyvtár könyveit gondozta, hanem az iskolai színielőadások kellékeit is előállította. Szoros kapcsolatot épített ki a szülőkkel. E kapcsolat egyik lehetőségét találta meg az iskolában évente öt alkalommal megrendezett ismeretterjesztő előadásokban. A tanárok ilyen témákról értekeztek: A drótnélküli telegráfolásról, A művészeti háziiparról, A festészet régi nagy mestereiről (vetített képekkel) stb. Az iskolai értesítőkben pedagógiai és irodalomtörténeti tárgyi értekezéseket publikált.
1917-ben a rend egri főgimnáziumának igazgatója lett, majd tankerületi főigazgató. 1924-től haláláig zirci apát.
Irodalomtörténeti tanulmányai közül a Goethe és Kármán (1890), valamint a Kisfaludy Sándor levélregénye (1890) említhető. Számunkra elsősorban A bajai főgimnázium története (1914) írójaként jelentős. E munkája jó összefoglalás iskolánk első másfél évszázadának történetéről, s különösen az „őstörténet” levéltári kutatáson alapuló feltárása miatt becses.
Innsbruckban hittudományi ismereteket, Budapesten bölcsészetdoktori címet szerzett.
1890-ben a ciszterci rend frissen képzett pap-tanáraként került iskolánkba. Magyart, latint, görögöt, művelődéstörténetet, rendkívüli tárgyként franciát tanított. Rábízták az ifjúsági könyvtár és az önképzőkör vezetését is.
Tanári munkája mellett gazdag irodalomtörténeti munkásságot fejtett ki. Az 1891-es tanévzáró ünnepélyen olvasta fel Kedélyes elem a népdalokban című tanulmányát, a következő évi iskolai értesítő Codex-irodalmunk példái s a Példák könyve című fejtegetését tartalmazza. Bajai tanársága jelent meg Nemzeti irodalmunk és a reformáció (1891) és A magyar nemzeti irodalom története című műve. A város megbízásából ő szerkesztette a Tóth Kálmán emlékalbumot (Baja,1894).
1894-ben saját kérésére a ciszterci rend egri főgimnáziumába helyezték át. Néhány évvel később kilépett a rendből, és a sárospataki református kollégiumban vállalt tanári állást. Az általa szerkesztett Sárospataki Füzetek jelentős irodalomtörténeti vállalkozás volt.
Úttörő kutatásokat végzett a középkori irodalom területén. Főbb művei e tárgyban: Középkori magyar verseink (1921), Szent László legendáinak eredetéről (1928).
Zágrábban született, de középiskolába – s talán magyar szóra – szülei Bajára adták. 1860-tól 1866-ig voltiskolánk tanulója. Negyedikes korában – „jeles előmenetelű s dicséretes erkölcsű tanuló” lévén – 10 forint jutalomban részesült. A VII-VIII. osztályból talán összevont vizsgát tett, s a bécsi egyetemi vizsgák után 1870-71-ben „vidéki szláv nyelveket” tanított a bajai tanítóképző intézetben. 1871-től 1879-ig volt iskolánk tanára. 1875-ben bölcsészdoktori vizsgát tett, 1876-77-ben a közoktatási minisztérium ösztöndíjával Párizsban folytatott tanulmányokat.
A magyar nyelv és irodalom és a görög nyelv tanára, de emellett rendkívüli tárgyként tanította a franciát, gondozta az iskolai könyvtárat, és vezette az önképzőkört is. A kör tagjainak irodalmi dolgozatait, verseit 1872-ben kötetben adta ki.
Iskolai munkáján túl jelentős közéleti és irodalmi tevékenységet is folytatott. Az 1874-től megjelenő Baja c. hetilapnak munkatársa, majd 1878-79-ben szerkesztője volt. Közben irodalomtörténeti tanulmányokat írt, s Bácskai szólások és közmondások címmel önálló kötetet adott ki. Az iskola értesítvényeiben két tanulmánya jelent meg.
Később a zombori főgimnázium igazgatója volt (a Bács-Bodrog megyei Történeti Társulat évkönyveinek szerkesztője), 1891-től Budapesten a horvát internátust vezette. 1895-ben a budapesti egyetemen a horvát nyelv és irodalom tanára lett.
Sokirányú tudományos munkásságot folytatott. A 20000 szólást tartalmazó Magyar közmondások és közmondásszerű szólások mellett Zrínyi Miklós, a költőa legjelentősebb önálló munkája. Horvátból és szerbből fordított, magyar-horvát, horvát-magyar szótárat szerkesztett.
Gimnáziumi tanulmányait Kiskunfélegyházán és Pesten végezte. Bölcseletet, jogot Bécsben hallgatott. Mennyiségtanból és temészettanból tett tanári vizsgát. Előbb Kiskunfélegyházán, majd Pécsett tanított, 1856-tól 1860-ig iskolánk tanára volt. Kolmár József mellett részt vett a Bajai Közlöny szerkesztésében. Közérdekű cikkeit Kemény álnéven közölte, a helyi színházi előadásokról (Kl) aláírással írt rövid kritikákat. A lap miatt Kolmárral együtt bajba került, s 1860 őszén jobbnak látta a távozást választani.
Egy ideig főgimnáziumi igazgató, később tankerületi főigazgató volt, végül a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium osztálytanácsosa lett. 1897-ben államtitkári címmel vonult nyugalomba.
Minisztériumi beosztásában sokat tett a magyar középiskolai rendszer újjászervezésért (érettségi vizsgálati eljárás, rendtartás, iskolaorvosi intézmény stb.) Két könyvét (A magyarországi középiskolák szervezete és eljárása, 1881; A magyarországi középiskolák újabb szervezete, 1893) a középiskolai ügymenet kódexeiként tartották számon a múlt század utolsó éveiben.
A Középiskolai Tanáregyesület tiszteletbeli tagjává, a Magyar Pedagógiai Társulat pedig elnökévé választotta.
Tanulmányait a pápai református kollégiumban végezte. Az ottani híres Képző Társaság egyik alapító tagja, Jókai, Orlai Petrics Soma és Petőfi barátja. Jogi tanulmányainak befejezése után Batthyány Lajos országgyűlési írnoka lett, majd ügyvédi vizsgát tett. Egy ideig a Pesti Divatlap, később az Élet és Tudomány segédszerkesztője volt. Tanári működését Pápán kezdte.
1854 és 1861 között volt iskolánk tanára. Az első évben történelmet is tanított, később csak magyart, de azt mind a négy felső osztályban. 1857-ben iskolai önképzőkört szervezett, s egy év múlva Emlény címen nyomtatott füzetben közölte a kör tagjainak irodalmi probálkozásait. 1859-ben és 1860-ban újabb köteteket adott ki diákjai munkáiból. A nagy költő emlékére 1857-ben Vörösmarty-ösztöndíjat alapított. Az adományokból összegyűlt 400 pengőforint évi kamatát „a magyar nyelvben legkitűnőbb, erkölcsileg kifogástalan ifjú” nyerte el.
Az iskola Értesítvényei több dolgozatát közölték. Baján megjelent munkái közül a Bajai naptár (1860) és a Honleányok naptára (1862) érdemel figyelmet.
Bajai Közlöny, majd Aldunai Lapok címen 1859-60-ban ő szerkesztette az első magyar nyelvű bajai hetilapokat. Az újságok nemzetébresztő, hazafias hangvétele miatt háromszori megintés után eltiltották a szerkesztéstől, sőt tanári állásától is megfosztották. Az 1861 elején megenyhülő politikai légkörben a város közönsége fáklyás menettel tiszteli meg, sőt képviselőnek válaszja meg a rövid életű alkotmányos városi tanácsba.
1861 októberétől nyugalomba vonulásáig a pozsonyi főgimnáziumban folytatta értékes pedagógiai és közéleti tevékenységét. A Petőfi Társaság 1907-ben tiszteletbeli tagjává választotta. Hosszú élettel áldotta meg a sors, 97 éves korában hunyt el.
Pápán, Székesfehérvárott és Szombathelyen végezte tanulmányait. 1848-tól 1852-ig Pápán nevelősködött Bezerédj Mihály házánál. 1852 szeptemberében lett iskolánk tanára. Sokoldalú műveltsége alkalmassá tette, hogy a legkülönbözőbb tantárgyakat tanítsa. Az első időkben magyart, latint, görögöt, földrajzot, történelmet egyaránt tanított, később elsősorban történelmet és földrajzot. A hatvanas években történelemből tanári vizsgát tett, s ügyvédi oklevelet is szerzett.
Az ötvenes évek németesítő törekvései Czirfuszt személy szerint is napi zaklatásoknak tették ki. A hatóságok azt várták tőle, hogy a történelmet németül tanítsa, s vonakodása miatt többször megfenyegették, megrovásban részesítették. Az abszolutizmus kellemetlenkedéseitől még 1865-ben sem szabadulhatott. Az óráját látogató főigazgató politikai ellenzékiséggel vádolta meg.
A nehézségek nem szegték kedvét, eredményesen tanított. Iskolai munkája mellett szívesen foglalkozott helytörténettel, régészettel. Az iskola 1958-59-es értesítvényében jelent meg Adatok Baja városának múlt és jelen életéről című tanulmánya. 1867-ben országos fórumokon kezdeményezte a helytörténeti adatgyűjtés intézményesítését. Az 1868-ban megjelent iskolai értesítvényben az iskolai múzeumok felállítását szorgalmazta, és az iskolák közművelődési funkciójáról értekezett. Újságcikkeivel felhívta a szaktudomány figyelmét az ún. vaskúti halmok régészeti jelentőségére.
1870-ben Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter az újonnan létesített bajai tanítóképző intézet igazgatójává nevezte ki. Rendkívüli érdemeket szerzett a megfelelő körülmények (épület stb.) megteremtésében.
1876-tól nyugalomba vonulásáig Bács-Bodrog megye tanfelügyelője volt. Ebben a beosztásban sem csak tanügyi kérdésekkel foglalkozott: ő a megalapítója a Bács-Bodrog megyei Történeti Társulatnak.
