Marta Álvarez Michans, a Spanyol Nagykövetség oktatási osztályának szakmai vezetője látogatott el a Bajai III. Béla Gimnáziumba, ahol megismerkedett az idei tanévben először induló spanyol nyelvi csoportok tanáraival és a képzés terveivel.
A látogatás Lusztig Ágnes angol–spanyol szakos tanárnő meghívására valósult meg, aki a nyáron a Spanyol Nagykövetség által szervezett, egyhetes spanyoltanári továbbképzésen vett részt Segoviában. A képzés során új módszereket ismert meg a spanyol nyelv oktatásában, és értékes szakmai tapasztalatokat gyűjtött.
Marta Álvarez Michanst Dr. Munczig Dénesné igazgatónő köszöntötte. A program során Mészáros Miklós nyelvtanár kolléga mutatta meg a vendégnek Baja nevezetességeit. A látogatásból természetesen a híres bajai halászlé megkóstolása sem maradhatott ki.
Lusztig Ágnes elmondta, hogy a spanyol nyelv népszerűsítése mellett fontos cél a tanulók nyelvvizsgára való felkészítése, valamint a spanyol nyelvi érettségi lehetőségének megteremtése is. Az intézményben működő ECL nyelvvizsgaközpont vizsgalehetősége mellett a célzottan középiskolás diákoknak szóló, nemzetközileg elismert DELE Escolar nyelvvizsga is elérhetővé válik.
A megbeszélésen a spanyolországi testvériskolai kapcsolat kialakításáról és egy egyhetes spanyolországi nyelvtanulási program megszervezéséről is egyeztettek. Ezek a tervek új lehetőségeket nyitnak majd meg a diákok előtt, hiszen a nyelvtanulás mellett a spanyol kultúra közvetlen megismerését és a személyes kapcsolatok kialakítását támogatják.
