A „Megújulás a Bélában” című Erasmus+ KA121 projekt keretében a Bajai III. Béla Gimnázium diákönkormányzatának tagjaiként lehetőségünk nyílt szakmai látogatáson részt venni a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban. A program során megismerkedtünk az ott működő, Európa-szerte ismert diákszövetség munkájával. Betekintést kaptunk a szervezet felépítésébe, működésébe, valamint abba is, hogyan szervezik programjaikat és képviselik a diákok érdekeit. A találkozó nagyon hasznos volt, hiszen számos olyan ötletet és jó gyakorlatot ismertünk meg, amelyeket a jövőben a saját diákönkormányzatunkban is szeretnénk alkalmazni. A program utolsó napján prezentációban mutattuk be, hogyan tudnánk a tanultakat a gimnáziumban megvalósítani. A bemutatókat közös értékelés követte. A szakmai látogatásról sok tapasztalattal, ötlettel tértünk haza, és bízunk benne, hogy a megszerzett tudást a Bélában is kamatoztatni tudjuk. Ezúton is köszönjük a lehetőséget Páli Noémi tanárnőnek, az Erasmus program intézményi koordinátorának, valamint a Bolyai Diákszövetség elnökségének (BDSZ), és Szőcs Imre tanár úrnak, a BDSZ segítő tanárának.

DÖK