Hírek - Információk

Elhunyt Kovács Lászlóné

2026. május 22.

Mély fájdalommal értesültünk arról, hogy 85 éves korában elhunyt egykori kollégánk, Kovács Lászlóné (Földesi Erzsébet), gimnáziumunk nyugalmazott magyar-történelem szakos tanára, aki évtizedeken át meghatározó alakja volt iskolánk és városunk köztatásának; 1997-ben harmadmagával a Baja Város Oktatásáért kitüntetés első díjazottja volt. A szeremlei származású pedagógus a helyi általános iskola elvégzését követően a bajai Tóth Kálmán Leánygimnázium tanulója lett, az ott megszerzett sikeres érettségi vizsgát követően a szegedi József Attila Tudományegyetem hallgatójaként tanult tovább, ahol 1964-ben szerzett magyar–történelem szakos tanári diplomát. Tanári pályáját egy adonyi gyakorló év után Kalocsán, a helyi I. István Gimnáziumban kezdte, ahol egy évtizedet töltött el. Férjével, Kovács László festő- és fotóművész tanárral és gyermekeikkel 1975-ben kerültek Bajára, ahol kezdetben kollégiumi nevelőtanárként, majd a Tóth Kálmán Gimnázium és Szakközépiskola tanáraként dolgozott. 1979-ben Bálint László igazgató hívására került át a III. Béla Gimnáziumba, ahol aktív tanári pályájának hátralevő bő két évtizedét eltöltötte. A gimnáziumban kiemelkedő tehetséggondozó, versenyfelkészítő munkát végzett, szaktárgyai tanításának afféle iskolateremtő egyénisége volt: nem véletlen, hogy számos egykori tanítványa maga is a pedagógusi pályát választotta. Éveken át volt a történelem munkaközösség vezetője, aki munkásságával nagy tiszteletet váltott ki mind tanítványai, mind kollégái körében. Tanári filozófiájáról szerényen így vallott egy életút-interjúban, amelyet Mayer János kollégánknak adott, és amely végül ebben a formában sosem jelent meg: „...nő voltam, aki már úgy került a pályára, hogy gyereke volt, aztán szült is, temetett is, két öreg szülője volt, így sohasem emelkedtem az elmélet magasságába, csak tettem a dolgomat. [...] Nem is gondoltam arra, hogy például írhatnék; időm sem volt rá. [...] Nem gondoltam soha arra, hogy tanulmányt, elméletet írjak vagy az önkifejezés más formáját találjam meg. [...] És nem is nagyon elmélkedtem arról, hogy mi a célom a tanítással, vagy hogy én mutassak példát a diákoknak valamiben – még ha volt is olyan osztályom, amely utólag így érezte, mindenesetre nekem erre nem volt koncepcióm. Én háziasszony, anya és tanár akartam lenni, semmi több. Persze mindig rendesen felkészültem, szerettem tanítani, emberek és gyerekek között lenni, szerettem a kollégáimat, és persze a versenyeket is, amelyeket szerveztünk, előkészítettünk. […] Ha rendesen működött egy osztály, majd sikeresen leérettségiztek (és általában így volt), én már elégedett voltam. […] Hogy milyennek kellene ma lennie egy jó tanárnak, nem tudom. […] Mindenkinek magának kell kiérlelnie, hogy elfogadják, a tanítási módszereivel elégedett legyen...” Szaktanári munkája mellett Baján háromszor kapott osztályfőnöki megbízást, amit szintén rendkívül lelkiismeretesen látott el. Ilyen minőségében azt is elmondhatta magáról, hogy Baja két későbbi polgármesterének – Nyirati Klára, Révfy Zoltán – is osztályfőnöke lehetett. Kovács Lászlóné 1996-ban vonult nyugállományba, de még további öt éven át nyugdíjasként is oktatta gimnáziumunk diákjait, és segítette a fiatalabb kollégák munkáját. A tanítástól 2001-ben vonult vissza végleg, ezt követően főként beteg férje ápolásának, majd unokái nevelésének szentelte életét. Nyugdíjasként sokáig a szeremlei szülőházban élt, utolsó éveiben pedig orvos lányainak lakhelyén, Egerben tartózkodott a legtöbbet. Ott érte a halál 2026. május 19-én. A nagy tekintélyű, jellemével, mindenkori viselkedésével is tiszteletet parancsoló pedagógus emléke előtt fejet hajtunk, minden kollégánk és munkatársunk, az egykori tanítványok nevében őszinte részvétünket fejezzük ki az az elhunyt családjának, nyugodjék békében! Emlékét szeretettel megőrizzük. Kovács Lászlóné gyászszertartását 2026. június 6-án 14 órakor tartják a szeremlei temetőben.